Ha nézel YouTube-on filmelemzéseket, biztosan találkoztál már olyan videóval, amelyben valaki percekig sorolja egy kedvenc filmed plot hole-jait (logikai bukfencait). A legismertebb talán A Gyűrűk Ura nagy kérdése: ha a sasok a végén kimentik Frodót és Samut a Végzet Hegyéről, miért nem vitték el a gyűrűt már az elején Mordorba?
Brandon Sanderson szerint ez a fajta plot hole-vadászat félrevezeti az írókat. Az egyik egyetemi előadásán egy hallgató kérdésére azt felelte, hogy nem az a cél, hogy a történetben egyetlen kérdés se maradjon megválaszolatlanul, mert ez lehetetlen. Az a cél, hogy az olvasó olvasás közben ne zökkenjen ki. Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogyan különböztesd meg a valódi plot hole-t az ártalmatlantól, és mit tehetsz, ha egy kérdés tényleg kidobja az olvasót a történetből.
Minden történetben van plot hole
Ha plot hole-nak tekintünk minden kérdést, amelyre a történet nem ad választ, akkor Sanderson szerint egyetlen történet sem lehet hibátlan. A valóságot csak végtelen időben és térben lehetne pontosan visszaadni, ezért minden történet levág kanyarokat, a legjobbak is. Nem tudjuk meg, mit evett a szereplő reggelire, miért nem hívta fel aznap az anyját, és miért nem a rövidebb úton ment haza.
Ebből nem az következik, hogy bármit megengedhetsz magadnak. Sanderson kétféle kérdést különböztet meg. Az egyik olvasás közben merül fel, és annyira leköti az olvasót, hogy nem tud a történetre figyelni. A másik évekkel később jut eszébe valakinek, és egy mondattal megválaszolható, vagy a mű meg is válaszolta, csak a kérdező nem figyelt oda. Sanderson szerint az internetes plot hole-listák többsége ilyen: többnyire egyetlen valódi problémát találnak, a többi egy mondatnyi magyarázattal elintézhető. Neked az első fajtával kell törődnöd.
Gorilla a telefonfülkében
Sanderson egy egyetemi barátjától hallotta azt a hasonlatot, amelyet azóta is szívesen használ. Képzeld el, hogy a szereplő az utcán sétál, és telefonon szakít a párjával. A jelenet feszült, minden szónak súlya van. Ekkor a szöveg megjegyzi, hogy elment egy telefonfülke mellett, amelyben egy gorilla állt. Aztán a szakítás folytatódik, mintha mi sem történt volna.

Az olvasó innentől nem a szakításra figyel. Az jár a fejében, hogy mit keres ott a gorilla, és miért nem csodálkozik rajta senki. Sanderson ezt kontextusból kilógó problémának nevezi: a szerző olyan kérdést dobott az olvasó elé, amely nem viszi előre a történetet, csak elvonja róla a figyelmet. Ez a valódi plot hole. Nem feltétlenül logikai hiba, hanem bármi, ami kizökkenti az olvasót.
Mit kezdj a gorillával?
Sanderson két megoldást javasol, a próbálkozás–kudarc ciklusról szóló gondolatmenetéből pedig adódik egy harmadik is.
Hagyd ki, vagy vedd el
A legegyszerűbb megoldás: ha a gorillának nincs szerepe, ne tedd bele. Átíráskor érdemes minden furcsa részletnél megkérdezni, mit ad hozzá a jelenethez. Ha csak azért van ott, mert írás közben eszedbe jutott, és jól hangzott, valószínűleg többet árt, mint használ.
Ha a gorilla már a történet része, és nem tudod kihagyni, elveheted a szereplőktől. J. K. Rowling így bánt az Időnyerővel. A Harry Potter és az azkabani fogoly után az olvasók joggal kérdezhették, miért nem fordítják vissza az időt minden tragédia után. Hermione a harmadik év végén visszaadja az Időnyerőt, a Harry Potter és a Főnix Rendjében pedig a Mágiaügyi Minisztériumban vívott csatában az összes Időnyerő összetörik. A kérdés így le van zárva, és a sorozat hátralévő részében nem kell vele foglalkozni.
Akassz rá lámpást
A másik megoldás a színházból jön. Sanderson szerint ha egy darabnál a díszlet egyik része nem készült el rendesen, mert nem volt rá idő, a színészek nem tettek úgy, mintha minden rendben volna. Inkább odaakasztottak egy lámpást, és az egyik szereplő megjegyezte, hogy az a lámpás sosem működött. A néző így elengedte a dolgot, és tudott a darabra figyelni. Az angol írói szaknyelvben ez a hang a lantern (lámpást akasztani rá), gyakrabban lampshading néven ismert.
Sanderson a gorillára is ad egy mintát. A szereplő elmegy a telefonfülke mellett, és a szöveg egy félmondatban hozzáteszi: a gorilla Charlie, a barátja, aki most jött haza a munkából, ahol gorillajelmezben, táblával a kezében táncolt az utcasarkon. A gorilla meg van magyarázva, Charlie be van mutatva, és az olvasó azt is érzi, hogy Charlie később még fontos lesz. Nem kell tudnia, kicsoda, csak azt, hogy választ fog kapni.
A lámpás tehát kétféle üzenetet hordozhat: „erre még válaszolok”, vagy „ne aggódj, gondoltam rá”. A második gyakran egyetlen sor, néha egy poén. A Bosszúállók: Végjáték című filmben, amikor a hősök az időutazást tervezik, Rhodey felveti, hogy menjenek vissza a múltba, és öljék meg Thanost csecsemőként. Bruce Banner egy mondattal lehurrogja, hogy az időutazás nem így működik, és a jelenet közben a híres időutazós filmeket is kifigurázzák. A kérdést maga a film mondja ki és zárja le, mielőtt a néző feltehetné.
Próbáltasd ki a kézenfekvő megoldást
Sanderson szerint néha az első próbálkozás–kudarc ciklus éppen arra való, hogy eltüntesse az olvasó kérdéseit. A szereplő kipróbálja a kézenfekvő megoldást, és az nem működik. Az olvasó így látja, hogy a szerző is gondolt rá, és hogy a probléma nagyobb, mint elsőre tűnt. Hogyan építs fel egy ilyen kudarcot, azt a feszültségkeltésről szóló bejegyzés Try/Fail Cycle részében mutatom meg.
A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége című filmben Elrond tanácsán Gimli rögtön nekiesik a gyűrűnek a fejszéjével, de a fejsze darabokra törik, a gyűrűn pedig nyoma sem marad. Boromir azt javasolja, hogy használják fegyverként, de Aragorn elmagyarázza, hogy a gyűrű csak Szauronnak engedelmeskedik. Gimli fejszecsapása csak a filmben szerepel; a regényben a tanács hosszan vitatkozik arról is, miért nem adhatják Bombadil Tomának, és miért nem dobhatják a tengerbe. A filmben néhány perc alatt kiderül, hogy nincs könnyű megoldás, ezért elfogadjuk, hogy két hobbitnak gyalog kell elvinnie a gyűrűt Mordorba. A sasokról éppen ezért szokás vitatkozni: rájuk senki sem akasztott lámpást.
Ha szándékosan teszed oda a gorillát
Előfordul, hogy éppen azt szeretnéd, hogy az olvasó felkapja a fejét, és azt kérdezze: ez meg mi? Sanderson szerint ilyenkor az számít, mekkora a gorilla.
Fantasyben és sci-fiben gyakran elég egy ismeretlen szó. Ha a szereplő azt mondja, hogy a problémát majd egy bizonyos varázslattal oldják meg, az olvasó nem akad fenn rajta, mert tudja, hogy ebben a zsánerben az ilyesmire később jön magyarázat. Ez ugyanaz az ígéret, amelyről a háromfelvonásos szerkezetnél, a fő drámai kérdés kapcsán írtam: az olvasó addig olvas, amíg választ nem kap.
Ha a gorilla tényleg nagy, két dologra figyelj. Az egyik, hogy közvetlenül utána ne következzen olyan fontos információ, amelyet az olvasónak meg kell jegyeznie, mert ő még a gorillán gondolkodik. A másik, hogy a nézőpontszereplő is vegye észre: elég, ha annyit gondol, hogy majd később foglalkozik vele. Ez is lámpás, csak a szereplő akasztja fel. Első személyű vagy korlátozott harmadik személyű elbeszélésben ez magától adódik, hiszen az olvasó a szereplő gondolatait is hallja; a nézőpontok közti különbségeket az elbeszélői nézőpontról szóló bejegyzésben mutatom meg.
Amikor a furcsaság maga az ígéret
Ilyen Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című regénye is, amelyet Sanderson példának hoz: szinte minden oldalon felbukkan benne valami képtelenség. Az ilyen történet már az elején megígéri, hogy furcsa lesz, és az olvasó éppen ezért olvassa. Sanderson szerint ezek a történetek is igen, de / nem, és lépésekből épülnek fel, csak a „de” és az „és” mindig furcsább annál, amire számítottál.
Az ilyen történetekben gyakran van egy Watson-szereplő, aki az olvasó helyett rákérdez a képtelenségekre. A Galaxis útikalauzban ez Arthur Dent. Ha senki sem kérdez, az olvasó magára marad a kérdéseivel. Ha viszont valaki rákérdez, és azt a választ kapja, hogy nem tudni, aztán mennek tovább, az már poén.
A hangnem is számít. Egy hallgatónak, aki varázslatos, de mégis értelmes világot akart építeni, Sanderson azt tanácsolta, hogy a szereplők ne lepődjenek meg a csodákon, hanem fogadják el őket a világ részeként, és figyeljen a szóhasználatra: a kicsit irodalmibb, elvarázsolt hang a mágikus realizmus felé visz, a bohókás a bohózat felé. Példának a Harry Potter elejét hozta: a Dursley házaspár leírása, a szinte nyak nélküli férj és a túl hosszú nyakú feleség, inkább bohókás, a regény mégis meg tudja tartani a varázsvilág hihetőségét.
Mikor foglalkozz a plot hole-okkal?
Sanderson tanácsa az, hogy írás közben bízz abban, hogy az olvasó veled tart, és meséld el a történetet úgy, ahogy a legjobban tudod. Őt például olvasás közben sosem zavarta, miért nem a sasok viszik el a gyűrűt. A plot hole-okkal akkor foglalkozz, ha a béta- vagy alfaolvasóid többsége ugyanazon a ponton akad fenn. Ha már az első változatban minden lehetséges kérdést meg akarsz válaszolni, a regényed könnyen elakad; erről a regény írás közbeni javításáról szóló bejegyzésben írtam bővebben.
Ha kertész író vagy, ez különösen igaz rád: írás közben fedezed fel a történetet, ezért sok kérdésre csak a végén tudod a választ. Az első változatban a gorilla nyugodtan állhat a telefonfülkében. Átíráskor eldöntheted, hogy kiveszed, lámpást akasztasz rá, vagy Charlie-t csinálsz belőle.
Gyakori hibák
- Túl sok lámpás. Ha a szereplők folyton megjegyzik, mennyire valószínűtlen, ami történik, az olvasó azt érzi, hogy a szerző nem veszi komolyan a saját történetét.
- Hosszú magyarázat egy mondat helyett. Egy kérdés lezárásához ritkán kell egy egész fejezet. Ha oldalakon át magyarázod, miért nem jöhettek a sasok, épp azzal hívod fel rájuk a figyelmet.
- Reagálás minden kritikára. Ha az olvasóidnak csak egy kis része kérdez rá valamire, az nem feltétlenül plot hole. Azt figyeld, mi zökkenti ki a többséget.
- Gorilla a legfeszültebb jelenetben. Minél fontosabb egy jelenet, annál kevésbé engedheted meg, hogy valami elvonja róla a figyelmet. A világod furcsaságait egy nyugodtabb jelenetben mutasd be.
- A kézenfekvő megoldás elhallgatása. Ha a szereplők meg sem próbálják azt, ami az olvasónak elsőként eszébe jut, az olvasó azt hiszi, hogy a szerző nem gondolt rá.
Próbáld ki a saját történeteden
- Melyik kérdést teszik fel a bétaolvasóid a leggyakrabban? Olvasás közben merül fel, vagy csak utólag?
- Van-e a regényedben olyan kézenfekvő megoldás, amelyet a szereplők meg sem próbálnak? Lezárná a kérdést egy rövid próbálkozás–kudarc ciklus?
- Melyik jelenetedben áll gorilla a telefonfülkében? Szükség van rá ott, vagy átteheted egy nyugodtabb jelenetbe?
- Hol akaszthatnál lámpást egyetlen mondattal, akár egy szereplő megjegyzésével?
- Ha a történeted szándékosan furcsa, van-e benne valaki, aki az olvasó helyett rákérdez a furcsaságokra?
Források
- Brandon Sanderson: Story Structures – Plot Theory (Writing Lecture #3, 2025), Brigham Young University. A gorilla és a lámpás a YouTube-on elérhető felvétel 44. percétől kerül szóba.
- TV Tropes: Lampshade Hanging.
A bejegyzésben szereplő ábrák AI segítségével készültek.


