Az írásban számos olyan struktúra, dramaturgiai modell és keretrendszer létezik, amely segítségünkre lehet egy történet megalkotásában, függetlenül attól, hogy szépirodalomról, zsánerregényről vagy akár egy prezentációról beszélünk. Voltam pár prezentációs tréningen, és meglepő módon ott is oktatják a dramaturgiai ív létjogosultságát, a horgok használatát egy előadás esetében. A dramaturgiai modellek közt nagyrészt az a különbség, hogy melyik mennyire részletes, ugyanis vannak olyan írók, akik jobban tudnak alkotni szoros keretek között, és vannak olyanok, akik inkább a nagyobb szabadságot szeretik. Hogy te melyik típus vagy, a Kertész vagy építész? bejegyzésemben egy rövid teszttel kiderítheted. Érdemes mindegyiket részletesen áttanulmányozni, és megvizsgálni egyénileg, hogy melyik áll hozzád a legközelebb. Ha esetleg azt érzed menet közben, hogy mégsem fekszik a kiválasztott keret a történethez, vagy nem tudsz vele dolgozni, akkor még mindig változtathatsz. Nézzük hát időrendben, milyen dramaturgiai modellek közül főzhetünk!
Arisztotelész: hármas tagolás (i. e. 335 körül)
Ez talán irodalomóráról is ismerős lehet, amikor valami esszét vagy fogalmazást kértek, akkor általában az volt a keretrendszer, hogy legyen bevezetés, tárgyalás, befejezés. Ez a drámaírás alapvető szerkezeti modellje: Arisztotelész a Poétika című művében fejtette ki, kihangsúlyozva, hogy a részeknek ok-okozati alapon kell kapcsolódniuk egymáshoz.

Gustav Freytag: Freytag-piramis (1863)
A drámai művek szerkezetének vizuális és elméleti modellje, amelyet Gustav Freytag német író és kritikus dolgozott ki. A modell öt egymásra épülő szakaszból és a köztük lévő fordulópontokból áll. Eredetileg a klasszikus shakespeare-i ötfelvonásos drámák elemzésére hozta létre a modellt, és a mai napig előszeretettel használják modern regények, filmek és forgatókönyvek szerkezetének tervezéséhez és elemzéséhez.

Ha megnézzük, akkor olyan világrengető plot twistet egyelőre nem látunk a két modell között. Az egyetlen és jelentős különbség, hogy itt a fordulópont a közepére esik, és nem a történet kétharmadánál van.
Joseph Campbell: Az ezerarcú hős (1949)
Joseph Campbell amerikai író mítoszkutató és vallástörténész Az ezerarcú hős című könyvében fektette le a monomítosz elméletét. Különböző kultúrák, korszakok és vallások meséit és mítoszait vizsgálva arra jutott, hogy mind ugyanarra a szerkezetre épülnek. Ő is három nagy szakaszra osztotta a történetet, ezeket pedig további 17 lépésre bontotta. A három szakasznak biztosan azért nem adta a bevezetés, tárgyalás, befejezés nevet, mert forrásmegjelölés nélkül már akkor is plágiumnak számított volna. 🙂 Így lett a nevük Elindulás, Beavatás és Visszatérés. George Lucas elmondása szerint a Csillagok háborújához is Campbell munkájából merített.

Hogy pontosan mi a különbség Campbell és Vogler hős útja között, arról külön bejegyzésben írtam részletesen.
Syd Field: háromfelvonásos szerkezet (1979)
Ez a modern dramaturgiai modellek közül az egyik legelterjedtebb és legmeghatározóbb forgatókönyvírói modell, amelyet a szerző az 1979-ben megjelent Screenplay: The Foundations of Screenwriting című könyvében mutatott be. Field szerint egy jól működő játékfilm forgatókönyve szigorú és mérhető geometriai struktúrát követ, amely egy kezdetre, egy középre és egy végre tagolódik.
A modell egy standard 120 oldalas forgatókönyvre (ahol 1 oldal = kb. 1 perc játékidő) van optimalizálva, és az alábbiak szerint épül fel.

A háromfelvonásos szerkezet minden pontját a kiváltó eseménytől a tetőpontig, három ismert példával együtt a háromfelvonásos szerkezetről szóló részletes bejegyzésemben mutatom be.
Hogy Sanderson szerint mitől lesz ez a szerkezet „egy robbanásra mutató nyíl”, azt a feszültségkeltésről szóló bejegyzésben írtam meg.
Michael Hauge: hat szakasz (1988)
Michael Hauge hollywoodi forgatókönyv-tanácsadó a Writing Screenplays That Sell című könyvében hat szakaszra és öt fordulópontra osztotta a történetet, mindegyikhez százalékos arányt rendelve. A modell különlegessége, hogy a külső cselekmény mellett a főhős belső útját is végigköveti.

Hauge szerint a főhősnek van egy látható, külső célja (megtalálni a gyilkost, megszerezni a varázstárgyat, elnyerni a szerelmet), és egy belső útja. A múltbeli sebei miatt egy védőpáncélt, egy „identitást” visel, és a történet során ebből kell eljutnia a valódi önmagáig, amit Hauge „lényegnek” (essence) nevez. A külső célt csak akkor érheti el, ha a belső utat is bejárja.
- Felvezetés (0–10%) – Megismerjük a főhőst és a történet alaphangulatát, kialakul az érzelmi kötődés az olvasóval. Már itt látszik, mi tartja fogva a hőst: egy múltbeli esemény vagy egy belső probléma, amelyet kompenzál. Fordulópont: a lehetőség (10%).
- Új helyzet (10–25%) – Megjelenik egy lehetőség, amely kimozdítja a hőst a kényelmes világából, és megváltozik a történet tónusa. Felvillan, merre kell mennie a belső útján. Fordulópont: változó tervek (25%), itt körvonalazódik a konkrét külső cél.
- Előrelépés (25–50%) – A terv működni látszik, de a hős vacillál régi önmaga és a vágyott énje között, és minden előrelépés után kicsit visszalép. Fordulópont: nincs visszaút (50%).
- Bonyodalmak és magasabb tétek (50–75%) – A hős teljesen elköteleződik, és visszaesés nélkül tart a vágyott énje felé, miközben egyre nehezebb akadályokkal küzd. Fordulópont: nagy visszaesés (75%).
- Utolsó erőfeszítés (75–99%) – Minden elveszettnek tűnik, a hős egy időre visszahúzódik a régi önmagába. Aztán új tervvel nekifut a végső összecsapásnak. Fordulópont: tetőpont (90–99%).
- Utóhatás (az utolsó 1–10%) – Látjuk a hőst az elért új állapotában: a külső cél teljesült, a belső átalakulás megtörtént.
Christopher Vogler: Az író útja (1992)
Vogler a Disneynél dolgozott tanácsadóként, amikor megírt egy hétoldalas belső összefoglalót A Practical Guide to The Hero with a Thousand Faces (Gyakorlati útmutató Az ezerarcú hőshöz) címmel. Néhány évvel később kiadta saját könyvét (The Writer’s Journey), amelyben 12 állomásba rendezte a hős útját.

Az író útjában különböző archetípusokat és szerepköröket is megismerhetünk, akik részt vesznek a hős útjának alakításában. Ebben a műben Carl Jung és Joseph Campbell munkásságára építve 8 fő karakter-archetípust határoz meg a szerző. Ezek nem merev, állandó szerepek, hanem olyan pszichológiai maszkok és dramaturgiai funkciók, amelyeket a történet szereplői a hős útja során felölthetnek vagy váltogathatnak.
A 8 fő archetípus és funkciójuk:
- Hős (Hero) – A történet mozgatórugója és a közönség azonosulási pontja, aki személyiségfejlődésen megy keresztül.
- Mentor (Mentor) – A bölcs segítő és tanító, aki eszközöket, védelmet és bátorítást ad a hősnek.
- Küszöbőrző (Threshold Guardian) – A különleges világ kapujánál áll, és teszteli a hős elszántságát és felkészültségét.
- Hírnök (Herald) – Kizökkenti a hőst a megszokott környezetéből, bejelenti a változást és átadja a kalandra való felhívást.
- Alakváltó (Shapeshifter) – Bizonytalanságot és feszültséget tart fenn; szándékai és lojalitása folyamatosan változik a hős szemében.
- Árnyék (Shadow) – A fő ellenfél, aki a sötét erőket és a hős elnyomott belső félelmeit tükrözi vissza.
- Tréfamester (Trickster) – Humort hoz a történetbe, megkérdőjelezi a status quót és rávilágít az igazságra.
- Szövetséges (Ally) – Támogatja és kíséri a hőst a különleges világ veszélyei során, megosztva vele a terheket.
A 12 lépést Campbell 17 szakaszával összevetve a hős útjáról szóló bejegyzésemben mutatom be részletesen. Ha pedig a saját regényedre húznád rá, a hős útja regényíráshoz készült kérdéssorában mind a 12 lépéshez találsz segítő kérdéseket.
Dan Harmon: történetkör (az 1990-es évek vége)
Dan Harmon Joseph Campbell híres hős útját (Hero’s Journey) egyszerűsítette le egy nyolclépéses, körkörös struktúrává. A Community és a Rick és Morty alkotója azért fejlesztette ki, hogy gyorsan és strukturáltan tudjon karakterközpontú történeteket írni. Részletesen, egy Rick és Morty epizódon végigvezetve a Dan Harmon történetköréről szóló bejegyzésemben mutatom be.

Blake Snyder: Save the Cat! (2005)
Blake Snyder forgatókönyvíró a Save the Cat! című könyvében 15 ütemre (beat) bontotta a történetet, és mindegyikhez megadta, nagyjából hol kell megtörténnie. A név az egyik tanácsából ered: a főhős már az elején tegyen valami szerethetőt, például mentsen meg egy macskát, hogy az olvasó drukkoljon neki. Hogy ez a trükk miért működik, és mi minden teszi még rokonszenvessé a főhőst, azt a karakterépítésről szóló bejegyzésben mutatom meg. A modellt Jessica Brody 2018-ban regényírókra szabta Save the Cat! Writes a Novel című könyvében, a százalékok az ő változatát követik.

Ez a legpontosabban időzített keret a dramaturgiai modellek közül: minden ütemnek megvan a helye a százalékskálán. Ezért főleg az építész típusú íróknak jelent nagy segítséget, de a kertészek is jól használhatják utólagos ellenőrzésre: hol lassul be a történet, és melyik ütem hiányzik.
1. felvonás (0–20%)
- Nyitókép (0–1%) – Az első jelenet, amely megmutatja, honnan indul a főhős: milyen az élete, mik a hibái és a problémái.
- A téma kimondása (5%) – Valaki, gyakran egy mellékszereplő, kimondja, milyen változáson kell átmennie a főhősnek. Ő maga ekkor még nem érti.
- Felvezetés (1–10%) – Megismerjük a főhős világát, és azt, hogy mit kellene megváltoztatnia. Gyakran megjelenik egy „halál pillanat”: ha minden így marad, abból nagy baj lesz.
- Katalizátor (10%) – Egy esemény, amely szétzúzza a korábbi világot, és a főhős élete gyökeresen megváltozik.
- Vívódás (10–20%) – A főhős reagál a változásra: tiltakozik, ellenáll vagy felkészül, és eldönti, hogyan lép tovább.
- Belépés a második felvonásba (20%) – A főhős meghozza a döntést, és átkerül egy másik világba. Itt dől el, hogy az olvasó tovább olvas-e.
2. felvonás (20–80%)
- B-történet (22%) – Megjelenik egy új szereplő, aki megtanítja a főhősnek az élet leckéjét. Lehet szövetséges, szerelem vagy akár ellenfél is.
- Szórakozás és játék (20–50%) – Ezért vette le az olvasó a könyvet a polcról, ez a fülszöveg alapja. A főhős az új világban próbálkozik, több benne a siker, mint a kudarc.
- Középpont (50%) – Hamis győzelem vagy hamis vereség: úgy tűnik, a főhős nyert vagy veszített, de még nem tanulta meg a leckét. Innen emelkednek a tétek.
- Közelednek a rosszfiúk (50–75%) – Ha eddig jól mentek a dolgok, most rosszabbra fordulnak, és fordítva. Külső és belső ellenfelek egyaránt szorongatják a főhőst.
- Minden elveszett (75%) – A történet legmélyebb pontja. Valaminek véget kell érnie, gyakran szó szerint vagy jelképesen meghal valami vagy valaki.
- A lélek sötét éjszakája (75–80%) – A főhős padlóra kerül, gyászol, elmélkedik. Itt van ideje megérteni, mit rontott el.
3. felvonás (80–100%)
- Belépés a harmadik felvonásba (80%) – Megvilágosodás: a főhős rájön, mit kell tennie, és mit kell megváltoztatnia önmagában.
- Finálé (80–99%) – A főhős összegyűjti a csapatát és az eszközeit, végrehajtja a tervet, majd jön egy váratlan fordulat. Mélyebbre kell ásnia önmagában, és végül egy új tervvel győz.
- Záró kép (99–100%) – A nyitókép tükre: látjuk, mennyit változott a főhős az első oldal óta.
Dramaturgiai modellek: melyiket válaszd?
A dramaturgiai modellek nem kötelező szabályok, hanem eszközök. Ha szereted előre megtervezni a történetet, a részletes, százalékokra bontott keretek (Hauge hat szakasza vagy a Save the Cat) adnak biztos vázat. Ha inkább menet közben fedezed fel a sztorit, a lazább keretek (a hármas tagolás vagy Harmon történetköre) hagynak több szabadságot, és utólag is jól ellenőrizheted velük, hol billen meg a szerkezet. Ha pedig írás közben akadsz el, és nem tudod, mi jöjjön a következő jelenetben, Brandon Sanderson kertész íróknak való feszültségkeltő technikái segítenek továbblépni. Ha a szerkezet már megvan, de azt kell eldöntened, kinek a szemével meséld el a történetet, az elbeszélői nézőpontról szóló bejegyzésem segít választani. Nyugodtan kísérletezz a dramaturgiai modellek között, és ha egy keret nem működik, válts!
Források
- Arisztotelész: Poétika
- Gustav Freytag: Die Technik des Dramas (1863)
- Joseph Campbell: Az ezerarcú hős (The Hero with a Thousand Faces, 1949)
- Syd Field: Screenplay: The Foundations of Screenwriting (1979)
- Michael Hauge: Writing Screenplays That Sell (1988)
- Christopher Vogler: The Writer’s Journey (1992)
- Dan Harmon: Story Structure 101 (Channel 101 Wiki)
- Blake Snyder: Save the Cat! (2005)
- Jessica Brody: Save the Cat! Writes a Novel (2018)
A bejegyzésben szereplő ábrák AI segítségével készültek.


